#radivertlady
MR-rel a mellrák ellen
A RadiVert Lady egy hatékony MR-szűrőprogram a emlődaganat korai felismerésére. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a teljesen biztonságos, és többször is ismételhető vizsgáltnak köszönhetően a mellrák szempontjából magas rizikójú csoportba tartozó nők korai halálozása megelőzhető lehet.
#tények
Közel minden 10. nő veszélyben lehet
Az emlőrák – a tüdőrák után – a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése. Évente mintegy 8000 új megbetegedést és közel 2200 közötti halálesetet tartanak nyilván. Élete során minden 10-11 nő közül egynél alakul ki.
A megelőzés a leghatékonyabb eszköz a betegségek korai felismerésére, amikor még a megfelelő kezeléssel teljes gyógyulás elérhető. A szűrővizsgálat akkor lehet hatékony, ha az nem okoz egészségkárosodást, ha eredményességét nagy klinikai vizsgálatok igazolták, ha ismételhető. Az emlő MR pont ilyen vizsgálat.
Új megbetegedés évente
Emlőrák miatti haláleset évente

#mellrák
Magas rizikójú csoport

Főleg azok a nők tartoznak a magas rizikójú csoportba, akik…
- ismert BRCA1, vagy BRCA2, vagy egyéb mutációval rendelkeznek., A mutáció nemcsak örökletes lehet, hanem az idő múlásával is kialakulhat környezeti vagy más károsító hatásokra, akár véletlenszerűen is. A BRCA a petefészekrák kialakulásának a kockázatát is növeli.
- közvetlen felmenőik esetében emlőrákot, vagy petefészek rákot igazoltak.
- egyik mellükben már daganatot diagnosztizáltak.
- fiatalkorban sugárkezelést kaptak.
- dense (feszes, sűrű állagú) emlőjűek.
- 50 évnél idősebbek (a havi vérzés elmaradása után).
A szakmai ajánlások alapján a veszélyeztetett csoportba tartozó nők esetében rendszeres szűrővizsgálat javasolt, amelyek közül a leghatékonyabb az MR vizsgálat.
#RadiVertlady
Mi az a RadiVert Lady?
A RADIVERT MR Diagnosztikai Központ együttműködve néhány nőgyógyászati és emlő vizsgálati központtal az emlődaganatok következtében kialakuló halálozás csökkentése érdekében indította el a RadiVert Lady elnevezésű prevenciós programot.
Ismert és bizonyított, hogy MR mammográfia esetén a koraibb stádiumú és kisebb méretű emlő daganatok is kimutathatóak szemben a hagyományos mammográfiái módszerekkel.
A legutóbbi, 2020-ban kiadott orvosszakmai útmutató szerint – amely a IV. Emlőrák Konferencia alapján készült – emlő MR javasolt a magas rizikójú csoportba tartozó nők esetében.
Az MR segítségével a már 1 cm-nél kisebb daganatok is kimutathatóak.



Zéró kellemetlenség…
Kiemelten fontos számunkra hölgy pácienseink komfortérzete, ezért női MR operátorunk, Szamos Éva végzi az emlő MR vizsgálatokat, amelyek kockázatmentesek, hiszen nem járnak sugárzásterheléssel.

#radivert
#szamosévi

#gyakorikérdések
Az emlő MR vizsgálattal kapcsolatban egy csokorba gyűjtöttük azokat a fontos tudnivalókat, amelyek segítenek megérteni a vizsgálat menetét. Igyekeztünk minden gyakori kérdésre válaszolni, de ha további információra lenne szüksége, úgy keressen minket bizalommal – örömmel állunk a rendelkezésére!
Mit tartalmaz a RadiVert Lady csomag?
A RadiVert Lady csomag tartalma:
- Kontrasztanyagos emlő MR
- CA 15- 3 tumormarker
Mi az emlő MR vizsgálat menete?
Az emlő MR vizsgálat egy részletes konzultációval kezdődik, amely során a vizsgálatot végző operátorunk megbizonyosodik arról, hogy az MR vizsgálat nagy biztonsággal lefolytatható. Az adminisztrációs folyamat megközelítőleg 15 percet vesz igénybe, ezért kérjük Önöket, hogy 15 perccel korábban érkezzenek.
Abban az esetben, ha az MR vizsgálatot intravénás kontrasztanyag beadása mellett szükséges elvégezni, úgy a vizsgálat megkezdése előtt a kontrasztanyag beadáshoz szükséges vénát biztosítanak (kanül/branül) az MR operátoraink. A vizsgálat közben ezen keresztül adják be a kontrasztanyagot.
A tájékoztatók és az adminisztráció befejezése után az MR operátor kolléganőnk bevezeti Önt a vizsgálati helységbe és készséggel segít abban, hogy a megfelelő testhelyzetben helyezkedjen el az MR vizsgáló asztalon.
Az emlő MR vizsgálatot hason fekve végezzük. Az emlők vizsgálathoz speciálisan kialakított vizsgálati tekercsre kell feküdni, ami nem okoz kellemetlenséget, nem préseli össze az emlőt. A vizsgálati pozíció felvétele után a fejre kerül a zenét sugárzó fejhallgató.
A vizsgálat során a tökéletes képalkotás elérése érdekében az operátor utasításait követve, mozdulatlanul kell maradni, és néhány alkalommal a levegővételt rövid időre vissza kell tartani. A beépített hangtechnikai rendszeren keresztül folyamatos a kommunikáció az operátorral.
Az MRI vizsgálatok közben esetlegesen felmerülő bezártsági és szorongás érzetnek csökkentéséről egy beépített, egyedülálló audio és fényterápiás rendszer gondoskodik. A vizsgálat közben Ön a kedvenc zenéjét hallgatja, amely segíti az Ön ellazulását. Az MR vizsgálat alatt Ön a kezében tart egy gombot, amellyel jelezheti, hogy szakítsuk meg a vizsgálatot, viszont túlnyomó esetben ez értékelhetetlen vizsgálatot eredményez.
Milyen előkészületek szükségesek az emlő MR vizsgálathoz?
Az emlő MR vizsgálat előtt javasolt nőgyógyásszal is konzultálni, aki pontosan meghatározza a vizsgálat irányát. Abban az esetben, ha implantátum került behelyezésre, úgy a műtétet végző szakorvos véleményét is javasolt kikérni.
Figyelembe véve a hölgyek szervezetében rendszeresen előforduló hormonális változásokat, a vizsgálat eredményessége érdekében az emlő MR vizsgálatot a menstruációs ciklus 5. 15. napja között érdemes elvégezni.
Amennyiben csak egy natív (kontrasztanyag nélküli) vizsgálatra van szükség, az minden különösebb előkészítés nélkül elvégezhető. A balesetek elkerülése végett az általános szabályokat kell betartani, azaz, az MR vizsgálóhelységben lévő extra nagy mágneses erőhatások miatt semmilyen fémtárgyat vagy fémet tartalmazó tárgyat nem szabad bevinni!
Itt külön kiemelendő a testen viselt vagy testben lévő piercingek, implantátumok, ékszerek! Minden esetben egyeztetni kell az emlő MR vizsgálatot végző operátorral!
Amennyiben az emlő MR vizsgálat elvégzéséhez a szakorvos javaslata alapján kontrasztanyag szükséges, akkor minden esetben szükséges egy friss laboratóriumi lelet a vesefunkciós értékekről. Ezt helyben is elvégezzük az ujjbegyből vett 1 cseppnyi vérmintából.
Milyen esetekben nem végezhető emlő MR?
A legfontosabb szabály, hogy az MRI vizsgálóhelységbe semmilyen mágnesezhető tárgyat nem szabad bevinni, mert azokat az MR berendezés az erős mágneses térnek köszönhetően magához rántja.
A szervezetben lévő fémtárgy pedig elmozdulhat, felforrósodhat, ami komoly fájdalommal járhat.
- Lövedék, sörét, fémszilánk estében, ha ezek valamelyike az arcon, azon belül is kifejezetten a szem környékén helyezkedik el, a vizsgálat szintén nem végezhető el
- Szívritmus szabályozóval (pacemaker) rendelkező betegek esetében, kivétel ez alól néhány új típusú pacemaker. Hasonlóan ICD implantáció után sem végezhető a vizsgálat. Ezt mindenképpen jelezni kell a vizsgálat előtt
- A régebbi nagy térfogatú implantátumok azonban nem vihetők be, azok eredetéről írásos orvosi szakvélemény szükséges. A kisebb térfogatúak, mint a szögek, csavarok vagy drótok, nem jelentenek veszélyt, viszont a környezetükben értékelhetetlenné teszik a képet
- Beépített hallókészülék, műszem, művégtag, ortopédiai fémanyagok (szög, drót, csavar, lemez) esetén elvégezhető a vizsgálat
- Agyi- vagy aneurizma klip, szív műbillentyű vagy stent esetében csak akkor végezhető el a vizsgálat, ha Ön írásos szakvéleményt hoz arról, hogy azok MRI kompatibilisek
- Kontrasztanyagos MR vizsgálatkor a nem megfelelő vesefunkció esetén
- Fennálló terhesség első trimeszterében (de a későbbiekben is csak orvosi javaslattal)
- Abban az esetben, ha a páciens súlya 140 kg felett van vagy extrém nagy körtérfogattal rendelkezik
- Klausztrofóbia esetén kérdéses lehet a vizsgálat kimenetele. Empatikus kollégáink mindent megtesznek, az MR vizsgálat sikeres elvégzésért
- Kontrasztanyagos esetén, ha a vesefunkció laborértéke 45 ml/perc alatti (helyben vizsgáljuk ujjbegyből vett 1 csepp vérből)
Kell-e orvosi beutaló az emlő MR vizsgálat elvégzéséhez?
A RadiVert MR Diagnosztikai Központban orvosi beutaló nélkül is kérheti az emlő MR vizsgálatot. Orvos szakemberekként tudjuk, hogy a betegségek időben történő felismerésének kiemelten fontos szerepe van, ebből kifolyólag törekszünk, hogy extra gyorsan biztosítsunk időpontot.
Mikor kapom meg a vizsgálatról készült felvételt?
Az emlő MR vizsgálat felvételét azonnal megkapja CD lemezre másolva. Az elkészült MR vizsgálati felvételek leletezése radiológiai szakorvos kollégánk által 3-5 munkanapon készül el. Sürgős esetekben, műtétek előtt van lehetőség sürgős, 1 munkanapon belüli leletezésre.
Miért válasszam a RadiVert MR Diagnosztikai Központot?
A RADIVERT MR Diagnosztikai Központ az egyetlen diagnosztikus MR vizsgálatokkal foglakozó klinika, aki az „MR szakértője” címet viselheti Magyarországon. Az emlő daganat kialakulásának szempontjából magas rizikójú nők diagnosztikus vizsgálatát végzi speciális MR technikával, és dedikált emlőtekercsek alkalmazásával.
#RADIVERTLADY EMLŐSZŰRÉS
A RadiVert Lady csomag tartalma:
- VÉRVÉTEL: CA 15-3 TUMORMARKER. A CA-15-3 (tumor-associated antigen CA 15-3) egy olyan fehérje vagy molekula, amelyet a test termel, és amely szintje emelkedhet bizonyos típusú rákos megbetegedésekben. A CA 15-3 tumor marker főként az emlőrák és más emlőrákkal összefüggő megbetegedések monitorozására használjuk. Az emelkedett szintje nem specifikus rákdiagnózist jelent, és további vizsgálatokra, például képalkotó eljárásokra és szövettani vizsgálatokra van szükség a rák pontos diagnózisának és kezelésének meghatározásához. Fontos megjegyezni, hogy a CA 15-3 tumor marker szintjének emelkedése más, nem rákos állapotokban is előfordulhat, például emlőgyulladás vagy egyéb emlőbetegségek esetén. Ezért a CA 15-3 eredményeket mindig más klinikai és képalkotó vizsgálatokkal kell összehasonlítani a pontos diagnózis és a kezelés tervezése érdekében.
- KONTRASZTANYAGOS EMLŐ MR
ÁR: 89.800 Ft
Azonnali üzenetküldés
Cím
1047 Budapest, Baross utca 99.
Nyitvatartás
- H-P: 08.00-18.00
Telefonszám
+3630 241 4960