Miriam korábban nem járt mellimplantátum ellenőrzésen, ezért eljött a RadiVert MR Diagnosztikai Központba. A fitnesz versenyzővel a szépségről, önbizalomról, küzdeni akarásról és az egészség fontosságáról is beszélgettünk.
Mikor döntötted el, hogy a fitnesz lesz a hivatásod?
Édesanyámnak köszönhetek mindent, aki kiskoromban beíratott balettra, majd társastáncoltam, kosárlabdáztam, aztán nagyobb koromban belecsöppentem a fitnesz világába.
Ezek szerint kezdetben a sport művészete érdekelt a leginkább. Nem hiányzik a balett és a társastánc?
A fitnesszel megkaptam ezt a művészi vonalat is, mert színpadon állhatok és megmutathatom, hogy ez a sport nem csak az edzésekről és a vasak pakolásáról szól.
Miért szerettél bele a fitneszbe?
Miután lementem a terembe, azonnal beiratkoztam az edzői iskolába, aztán szerelem lett belőle. Szeretek az embereknek segíteni, szeretem, ha bizalommal fordulnak hozzám, kicsit terelgethetem az útjukat is. Így lettem személyi edző.
Számodra mit jelent a szépség?
Ha a test, a lélek és a szellem harmóniában van, ha kiegyensúlyozott az ember, akkor az külsőleg is megmutatkozik. Úgy gondolom, hogy az egészséges életmódhoz hozzátartozik az, hogy az ember foglalkozik a testével. Nem azt mondom, hogy jár konditerembe, és te is pakolgasd a súlyokat, hanem azt, hogy végezz olyan mozgást, ami feltölt és jót tesz a lelkednek.
Egészséges életmód. Mit jelent számodra ez a fogalom?
A sportolást, a megfelelő táplálkozást és azt, hogy a lelkünk is feltöltődik. Fontos, hogy ne rontsuk el a rendszeres sportolást a konyhában, ugyanakkor közben ne is vonjunk meg magunktól minden finom falatot. Úgyhogy azt mondom, ha mértékletesen eszünk, akkor nem lesz baj.
Mindig is érdekelt: a fitnesz versenyzőknek minden pillanatban oda kell figyelniük arra, hogy mit esznek?
Nálam nincs ilyen, nem vonok meg semmit magamtól, azt eszem, amit szeretek. Viszont mivel versenyző vagyok, vannak olyan hónapok, amikor pontosan ki van számolva, hogy mit és mennyit ehetek. Ez körülbelül 5-6 féle ételt jelent.
Csak? Mesélnél erről?
Húsok, mint csirkemell, pulykamell, halak, rizs, zab, protein porok, tojások, mindenféle zöldségek. Ennyiben ki is merülnek a lehetőségek. De ez csak körülbelül 3 hónapra vonatkozik, amíg felkészülök a versenyre.
Mikor lesz a következő versenyed?
Hamarosan jön az első versenyem az EB, melyet most Spanyolországban rendeznek. Már nagyon várom, most lesz a nagy visszatérésem 3 év után.
Visszatérve a szépségre: miért döntöttél a mellimplantátum mellett?
Négy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék, bár eleinte ellene voltam. Azt mondtam, hogy kizárt dolog, hogy kés alá feküdjek magamtól, aztán egyik pillanatról a másikra megtörtént. Csakis magam miatt döntöttem a mellimplantátum mellett, ennek semmi köze nincs a versenyzéshez.
Mennyire változtatta meg az életed a műtét?
Mindig is tudtam, hogy valami hiányzik az életemből. Azóta jobban érzem magam a bőrömben. Nem bántam meg és örülök, hogy így döntöttem. Próbáltam arra figyelni, hogy természetes legyen és úgy gondolom, hogy sikerült is.
Mennyire tartod fontosnak a szűréseket, a megelőzést, a prevenciót?
Nagyon! Ezért is jöttem el a RadiVert MR Diagnosztikai Központba.
Vizsgálat után…
Az MR a mellimplantátummal rendelkező hölgyek esetében az egyetlen kíméletes és biztonságos diagnosztikai eljárás. Milyen volt a vizsgálat?
Nagyon kellemes, szinte végig csak pihentem. Nyugodtan tudtam gondolkodni, miközben kellemes zene szólt a fülemben.
Köztudott, hogy az emlő MR vizsgálata a nemzetközi szakirodalom szerint is jelentős szerepet tölt be az emlődiagnosztikában. Ajánlanád másoknak is az MR vizsgálatot emlő szűrésre?
Természetesen, a hozzám járó hölgyeknek is ajánlani fogom, mert ez nemcsak egy pontos vizsgálat, hanem teljesen fájdalommentes is, így bátran befeküdhetnek a gépbe.
AZONNALI IDŐPONTFOGLALÁS
Nyitvatartás
H-P: 08.00-18.00

Legutóbbi hozzászólások